A hónap autója - 2013.12 - Szunter Attila Samuraia



Nálam a terepjárózás 2008 karácsonyán kezdõdött, amikor a sógorom elhívott autózni. Mitsubishi Pajero 3.5 V6 - hihetetlen volt számomra mire képesek a terepjárók. Akkor elhatároztam, hogy én is veszek egyet. Kis költségvetésû autót kerestem, amit kicsi pénzbõl meg lehet javítani, ha elromlik. Így esett a Samura a választásom. Ez a harmadik autóm volt már egy másik Samum, majd egy Daihatsu Ferosám mire megtaláltam az igazi autómat.

Ez az autó 2011 márciusában került hozzám. Svájcból hozták be, és annyira jó állapotú volt, hogy háromszor mentem el megnézni, három különbözõ emberrel, mert nem hittünk a szemünknek,hogy Samurai lehet ilyen jó állapotban. Az eladó nem kicsit nézett hülyének.

Az autót túrázásra, családi kirándulásokra, horgászásra használom, valamint Székely Andris barátommal részt vettünk GPS pontkeresõ versenyeken, kisebb sikerekkel. Jártam vele Barna Attila klubtalálkozóira, voltam Suzuki4x4 bakonyi túrán, Székely Andris pilis túráján, Budapest-Kalocsa és Budapest-Balatonszemes kalandralin, a Budapest-Csopak Africa Legend versenyen, ahol 7. helyezést értem el, a Mátrában és Tiszafüreden családi kiránduláson is.

Az autón a következõ módosítások lettek elvégezve: emelésnek kapott +60 mm OME futómûszettet és +40 mm body liftet, kapott 5 db -25 ET-jû Dotz Dakar offroad BFG KM2 MT 235/75R15 gumival.
Az autón van egy Dióssy-féle levegõs hátsó diffizár, valamint a diffi áttételét is módosítottuk. A Speed Up Tuning módosította az elektronikát, ami 10 LE és 15 Nm-t  többletet eredményezett.

Az autón van még egy 5,5 tonnás rádió-távirányítású csörlõ, amit a Hajdú Offroad csapat illesztett a helyére. Kapott H4 bi-xenon  fényszórókat, valamint elöl + 2 db Comet FF 200 távolsági fényszórót, hátul Hella munkalámpát kiegészítõ megvilágításnak. Az autóban a jó hangulatról Alpine hifi gondoskodik. A kormányt Luiggi bõr sportkormányra cseréltük. Az autó kívülrõl karcvédõ fóliával lett behúzva.  Köszönetet szeretnék mondani Barna Attilának, aki magas szakmai tudásával segített az autót ilyenre kialakítani.  

Az autóval maximálisan meg vagyok elégedve, a kötelezõ szervizeken kívül nem kellett költenem semmit, de nagyon vigyáztam rá. 2 év alatt 27.000 km-t autóztam vele, de csak azért nem többet, mert nem volt rá több idõm - így is nagyon sok élménnyel lettem gazdagabb.
Jelenleg árulom az autót, mert lassan nagyobbra lenne szükségem, de meglátjuk mi lesz. Röviden kicsi, ügyes, fapados, de szeretnivaló verda, mindenkinek ajánlom.

És végszóként, ahová egy Samurai nem tud felmenni oda talán már nem is kell!


Ha szeretnéd te is bemutatni az autódat, keress minket az info@suzuki4x4.hu címen!