Tesztek - Suzuki Grand Vitara 2006 (Vezess.hu)



Forrás: Vezess.hu

Suzuki Grand Vitara
Terepjárónak látszó tárgy
2006.03.17. 08:55
- szöveg: Földes Attila

Útközben, ahol csak megálltunk vele, mindenhol akadt egy-egy érdeklődő, nem nagyon akarták elhinni, hogy ez is egy Suzuki. Itthon a Suzukiról mindenkinek nagy valószínűséggel vagy az Ignis, vagy az új Swift jut azonnal eszébe.

Barátaimat is egészen lázba hozta a hír, miszerint Suzuki Grand Vitarával fogunk hétvégén autózni. Sőt, egyből kettővel. Rögvest elő is kerültek a személyautóval nehezen megközelíthető túracélpontok.

Kívülről igen szép a Grand Vitara, bár a háromajtósnál kicsit nagyképűen hangzik a "Grand" előtag. Alulról furcsa látványt nyújtanak a kocsik, úgy tűnik, mintha egy önhordó karosszériát és egy alvázat olvasztottak volna egybe a szorgos japán kezek. Ebben van is valami, hiszen egy kisebb létravázat is magában foglal a Suzuki alja. Oldalról a 16, illetve a 17 colos kerekek uralják az autó képét, amik jó szolgálatot tesznek a gyötrelmes minőségű városi utakon is. Az ötküllős alufelnik mögül hátul dobfékek kandikálnak ki, ami ebben a kategóriában kicsit szokatlan. Igazán elfért volna ott is a tárcsafék.

Belülről viszont kellemes élményt nyújt mind a három, mind az ötajtós kivitel. Műszerfala csinosra sikeredett, bár akadnak benne apróbb hiányosságok. Néhány kezelőgomb megvilágítását nem igazán gondolták át, hiszen a kormányon található tempomat, illetve rádió vezérlőgombok teljesen sötétek éjszaka. Szintén sötétben bujkálnak az elektromos ablakok kapcsolói is, igaz ezek helyét fejből lehet tudni.

Egészen a motor elindításáig semmi nem árnyékolja be az örömünket. Véleményem szerint az 1.6 literes benzinmotor amellett, hogy magasabb fordulatszámon nagyon kellemes hangja van, kicsit kevés ebbe az autóba. Sebaj, gondoltam, majd a 2.0 literes biztosan jobb lesz. Nem lett jobb, bár a politikai korrektséghez az is hozzátartozik, hogy mindkét autót megpakolva, négy, illetve öt személlyel próbáltuk.

Sajnos az 1.9 literes dízel kimaradt a tesztből, pedig minden bizonnyal az lenne a favorit. Szerényebb fogyasztással, valamint a benzinesénél jóval nagyobb nyomatékával biztosan az nyújtja a legnagyobb élményt.

Mindkét modellbe anyósnyugtató műszerfalat építettek, hiszen a jobb oldali ülésről csupán a 80-as számig lehet követni a mutató, amúgy nem túl dinamikus útját. Anyóspajtás a sebesség mámora helyett kénytelen beérni a pillanatnyi fogyasztásmérő által mutatottak sokkoló hatásával. Ez utóbbi nem áll a helyzet magaslatán, igaz az autó cseppet sem takarékoskodik a benzinnel, de fogyasztása mégis jócskán elmarad attól, amit a műszer sejtet.

A kisebb kocsiban hátul utazók főként a helyhiány miatt zokogtak, később mikor belátták, hogy ez mégiscsak egy háromajtós autó, akkor a C-oszlop által kitakart panoráma miatt kezdtek keseregni. Szerencsére a tetőablak kínál olyan fegyelmezési módot, ami elveszi a hátul rendetlenkedők kedvét mindenféle hisztitől.

Az ötajtós Grand Vitarában már bőséggel van hely, plafonig pakolva öt ember teljes túrafelszerelésére is rövidebb küzdelem árán sikeresen rá tudtuk csukni a hátsó ajtót.
Ezen túl fellelhető benne néhány terepjárókban is előforduló kezelőgomb is, amik a háromajtósból teljesen hiányoznak. A középkonzolon kapott helyet a terepváltó és a központ differenciálzárművet is záró négyállású forgókapcsoló.

Mindkét modell terepképességeit sikerült még a tervezőasztalon becsülettel lerontani, bár a legújabb, harmadik generációs Vitara már korántsem olyan használatra termett, mint az első modellek. A háromajtós Grand Vitara hátulját a kerekek közül kilógó óriási kipufogódob uralja. Ez elég szerencsétlenül néz ki, ráadásul a terepen történő tolatgatástól is elveszi az ember kedvét. Az ötajtós modellt pedig a BMW szabadidőautóin található oldalfellépőt idéző vasdarabbal sikerült egy elegáns mozdulattal kiherélni. Jó dolog egy fellépő, de ennél már csak egy dolog jobb, az, ha nincsen. Nem koszolja össze az ember nadrágját és az autó alja sem ér le hamarabb, mint kéne.

A pótkerék divatosan a hátsó ajtón trónol, ami rontja az ajtó használhatóságát, de legalább nem a csomagtérből kell előhalászni, ha szükség van rá. További nehézségeket okozhat, hogy az ajtó oldalirányban nyílik, így szűk helyeken evvel is megküzdhet a boldog tulaj.

Érdekes módon, annak ellenére, hogy a kisebb Suzukiban elméletileg kevesebb erőátvitelre kitalált vas található, mégis ennek van terepjárókat, főként Nivát idéző halvány váltóhangja. Ezzel szemben a nagyobban semmi nem hallatszik az erőátvitelből. Terepjáró képességeit a korábban ismertetett prózai okok miatt csak nagyon finoman próbálgattuk, de a hosszabb változat a nem igazán terepre illő abroncsai ellenére is kellemes meglepetést okozott. Nagy segítség benne a felező, aminek kipróbálására egy spontán hóbasüllyedő Renault is jelentkezett. Jótét lelkekként pillanatok alatt megmentettük a szimpatikus párt, akikre a hóban elakadva valószínűleg a szomorú fagyhalál várt volna.

Számomra a két modell közül mindenféleképpen a nagyobb Vitara tűnik szerencsésebb választásnak, hiszen öt felnőtt elfér benne, valamint a csomagjaikat is szépen elnyeli a kocsi hátulja. A kisebb változat inkább városi cikázásra termett és két felnőttnek, valamint a hozzájuk tartozó hitelkártyáknak kínál megfelelő méretű helyet.

Komoly érv a Suzuki mellett az ára is, hiszen ha nem is sokkal, de olcsóbb a hasonló fényűzéssel felszerelt konkurenseihez képest.