A hónap autója - 2013.01 - Móóó Jimnyje



Bár mindenkinek van feltöltve jó pár képe, sokaknak még részletes leírása is, de ez a több száz galéria között sokszor észrevétlen marad. Ezért új rovatot indítunk az oldalon, amelyben fórumtársaink autóját szeretnénk kicsit jobban bemutatni. A sort Móóó Jimnyjével kezdjük, fogadjátok sok szeretettel!


 
Suzuki4x4.hu: Mióta van meg az autó?
Móóó: 2008 õszén vásároltam a JIMNY-t, egyébként 1999-es évjárat.
 
S: Hogy került hozzád, miért pont ezt vetted?
M: A hasznaltauto.hu-n böngésztem, és ott találtam rá. Egy idõsebb budapesti úrtól vásároltam, õ volt az elsõ tulaj. Szempont volt, hogy ne kereskedés legyen az eladó. Bátor választás, mert ez „õ” volt az egyetlen Jimny, amit megnéztem… És meg is vettem. Azt hiszem, négy év távlatából mondhatom, hogy jó döntés volt.
 
 
S: Miért pont Suzuki? Miért pont Jimny?
M: Korábban is Suzuki terepjáróm volt, egy SJ413, amit kizárólag a hegyen használtam itt a Zemplénben, ugyanis nem nagyon volt rendszám rajta. Szerettem, mert egyszerû autó, és elment mindenhol. A 413-ast én újítottam fel, darabokra szedtem, hegesztettem, festettem, kopott alkatrészeket cseréltem rajta, majd összeraktam.
Mivel szerettem volna olyan autót, ami hasonló terepezési képességekkel bír, de a mindennapokban is használhatom, és komfortosabb egy kicsit, ezért a Jimny mellett döntöttem. Érdekes, mert Suzuki volt az egyetlen márka, amiben gondolkodtam. Fontos volt a fenntartási költség és a szerelhetõség, építhetõség. Fenntartásban egyetlen negatívum a fogyasztás, de ezzel együtt kell élni. A pozitívum ebben a témában, hogy a 4 év alatt csak a kötelezõ szervizköltség terhelt… Olaj + szûrõk. Bocsánat, a szimeringek elfáradtak, azokat cseréltem.
 
 
S: Mire használod az autót? Hobbi, munka, vagy vegyesen?
M: Az JIMNY-m vegyesen használom. Nagy részben munkába járásra, napi 30 km, egy Jysk áruházat vezetek a szomszéd városban. Viszonylag sokat megy terepen, mert vannak erdõ és mezõgazdasági területek, amit néha be kell járnom. Kertépítésnél - ami egy másodállás - húzza a gépeimet, olyan terepen is, ahol személyautó már nem létezhet.
A másik oldal a hobbi, ahová a Jimny eljuttat. A fotózás, a sziklamászás, a snowboard, a túrák… Ezek mind olyan tevékenységek, amiben a Jimny hû társam.
Meghálálom a segítségét, mert mindent megadok neki, ami jár. Garázsban alszik, télen rendszeresen megszabadítom a sótól, jó minõségû olajt és alkatrészeket kap, szóval igyekszem.
Az autót ketten használjuk a kutyámmal, Sütivel. A hátsó ülések állandóan le vannak hajtva, így tökéletes játszótér van neki és együtt nézzük az alattunk elsuhanó személyautókat. Nem nagyon hajtom, 70-80-as tempó az általános, autópályán 110. Aki ilyen autót akar, az szokjon hozzá a gondolathoz. Így viszont 4 év alatt nem fizettem büntetést gyorshajtásért.
 
 
S:  Miket módosítottál az autón?
M: Elsõ lépés - mint minden terepjárósnál - a gumik cseréje. General Grabber AT2-t vettem rá, ez nagyjából a BF Goodrich AT mintázata. Következõ módosítás az volt, hogy lefóliáztam a hátulját, hogy Sütit ne zavarja a napsütés. Aztán itt a fórumon megismerkedtem Kjoci-val, akinek addigra már volt némi módosítás az autóján. Tõle kaptam a segítséget az elsõ (pogácsás) emeléshez, ami 5cm-t húzott az autón. Késõbb még egy 2cm-es bodylift is került alá, ez egy egyszerû és olcsó módosítás. A magasság hozta magával, hogy szélesíteni is kellene, amit én a felni cseréjével oldottam meg. A gyári 5,5”-os felnit 7”-osra cseréltem, aminek az ET száma -25, így az autó stabilabb lett. A felniket Lengyelországból hozattam.
Igaz, hogy többet megyek aszfalton, mint terepen de a BF Goodrich MT nagyon izgatta a fantáziám, úgy gondoltam, hogy terepen sokkal nagyobb biztonságot fog adni. Mivel kedvezõ árat találtam, 5 db-ot vettem belõle, jutott hátulra is. Óvtak tõle, hogy a beton le fogja enni hamar, de én 25.000 km után nem sok kopást látok rajta. Az biztos, hogy télen nem veszélytelen, olyankor leveszem a nyomást 1 bar alá, és óvatosan vezetek.
Közben sokat nézegettem a külföldi (fõleg angliai) oldalakon az emelõ szetteket Szerettem volna profi cuccot a Jimny alá. Aztán kiderült, hogy van itthon is és nagyon jó áron sikerült megvenni a TrailMaster 2”-os szettjét, de hogy a futár ne fáradjon kétszer, hozzácsaptam még a snorkelt is. Nem mintha nagy szükségem lett volna rá, de olyan csábító volt az ára. A TJM snorkel másolata, viszont az ára a harmada. Három betû a különbség az eredetihez képest - nincs rajta, hogy TJM. Amúgy meg egy gyártósoron készülnek Kínában, szerintem. Utolsó módosítás az elsõ stabilizátor leszerelése volt, ami azt eredményezte, hogy jobban billeg az eleje, ezért néha kanyarodásnál beleharap a gumi a lökhárítóba, de majd megoldjuk ezt is.
 
 
S: Merre jártál eddig az autóval?
M: A legnagyobb távolság a Balcsi volt, ez Sárospataktól kb. 500 km. Fõ „vadászterület” a Zemplén, de megfordultunk már többször a Felvidék csodás hegyein is tervben van Erdély. Egyébként az, hogy meddig juthatunk el a Jimnyvel, csupán benzin és idõ kérdése.
 
S: Mik a további terveid?
M: További terv pl. az elsõ lökhárító átalakítása, esetleg csörlõvel összehangolva, és talán egy CB. Pár év múlva egy festés…
 
 
S:  Mennyire vagy megelégedve az autóval?
M: A Jimny szinte családtag. Szerintem ezzel majdnem mindenki így van, aki vesz egyet, ritkán hallok olyat, hogy 1-2 év múlva lecserélik. Egy kortalan autó, mint az LJ80, a SJ410-es és SJ413-as vagy a Samu. Nagyon jól tartja az árát.
Nekem nem sok bajom volt vele. A tipikus hibákból a megtorpanás jön néha elõ, ezzel nem lehet mit kezdeni, viszont a kormányrázás nekem kimaradt. Legfõbb hibája a rozsdásodás. Érdemes vétel után egybõl egy alapos alváz- és üregvédelemmel kezdeni, akár új autónál is. Nálam ez 2 éve történt meg 11 évesen, de ekkor már elõ kellett venni a hegesztõt is.
 
S: Vennél újra Jimny-t?
M: Igen!

Móóó autójáról rengeteg további képet és videót találhattok a Picasa albumában.


Ha szeretnéd te is bemutatni az autódat, keress minket az info@suzuki4x4.hu címen!